Best Drupal HostingBest Joomla HostingBest Wordpress Hosting

Belépés

Közéleti hírek

Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye

Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu

Kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a NAV-nál jövőre a vállalkozások. Az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, ők továbbra is az ügyfélkaput, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó (KÜNY, köznyelven ügyfélkapus) tárhelyet használhatják.

A gazdálkodó szervezetek idén adóügyekben a NAV-nál már elektronikus kapcsolattartásra és ügyintézésre kötelezettek. Az év végéig képviselőik még használhatják a KÜNY (köznyelven ügyfélkapus) tárhelyet is. Jövőre azonban az ügyfelek – egyéni vállalkozók és hivatali tárhellyel rendelkezők kivételével – az adóügyek elektronikus intézésére kizárólag cégkaput használhatnak, ami alkalmazható többek között a NAV-val való elektronikus kapcsolattartásra, a bevallások beküldésére, hivatalos dokumentumok letöltésére. A NAV, küldeményeit ugyancsak a cégkapun át küldi.

A cégkapu felépítése megegyezik a már megszokott ügyfélkapu (új nevén KÜNY tárhely) felépítésével. A dokumentum feltöltése, letöltése és tartós tárba helyezése azonos logikával működik. A cégkapun kezelhetők a hozzáférési jogosultságok és elvégezhetők az egyes, cégkapu használatához kapcsolódó beállítások. A cégkapus kommunikáció teljes egészében kiváltja a hagyományos papír alapú levelezést.

A gazdálkodó szervezeteknek – egyéni vállalkozókat kivéve – a cégkapu használatához csupán regisztrálniuk kell, amit a szervezet képviseletére jogosult természetes személy kezdeményezhet. A regisztrációval kapcsolatos tájékoztató a https://cegkapu.gov.hu oldalon érhető el.

A NAV az érintett gazdálkodó szervezeteket azzal is segíti, hogy a képviselőiket tájékoztatja a legfontosabb tudnivalókról, saját személyes tárhelyükre kihelyezett levélben. Tájékoztatást az a képviselő kap, akinek az érintett gazdálkodó szervezetnél a NAV által nyilvántartott képviseleti joga van.

Az egyéni vállalkozók esetében az adóügyek intézésében nem lesz változás, hiszen számukra továbbra is az ügyfélkapu, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó tárhely szolgál az elektronikus kommunikációra. Mindehhez csak ügyfélkapus regisztrációra vagy tárhelyszolgáltatást is magában foglaló e-személyi igazolványra van szükség.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóság

Felhívás önkéntes tartalékos katonai szolgálatra!

Rendőrségi toborzás!

Hálózati munkák miatt áramszünet várható 2018. október 11-én az alábbi utcákban!

Tisztelt Ügyfelünk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Társaságunk, az NKM Áramhálózati Kft. az ön felhasználási helyét ellátó közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, melyek időtartamában a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.

Berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni! Aggregátor használata kizárólag Társaságunktól előzetesen megkért, írásbeli engedély alapján történhet. Amennyiben saját vagy bérelt aggregátort kíván alkalmazni szíveskedjen az áramszünetet megelőzően legalább 5 nappal elektronikus levélben a
„hozzaferesi.iroda@nkmaramhalozat.hu” e-mail címre bejelenteni, melynek tárgya "Aggregátor használat" legyen!
Levele tartalmazza az Ön nevét, telefonos elérhetőségét, továbbá azon felhasználási hely címét és 0400-val kezdődő 10 jegyű azonosítóját, ahol aggregátorozni kíván!

Üdvözlettel:
NKM Áramhálózati Kft.

2018.10.11. 07:30 - 17:30

időszakban az alábbi területeken:

Újszilvás
I. kerület;


TÁJÉKOZTATÁS!

Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Felhasználóinkat, hogy Társaságunk, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. az SAP vállalatirányítási rendszerre történő átállást követően a napokban megküldte a 2018. július, augusztus havi számlákat. Ezek kézhezvételét követően megnövekedett a telefonos ügyfélszolgálatunkra, a Call Centerre (+36 80 205-157) beérkező megkeresések száma, mely átmeneti túlterheltséget okoz rendszerünkben. Bár kollégáink folyamatosan Ügyfeleink rendelkezésére állnak, a fennakadások elkerülése érdekében arra kérjük Önöket, vegyék igénybe vízcenter oldalunkat (www.vizcenter.hu/trv), ahol várakozás nélküli ügyintézésre nyílik lehetőség.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az ügyintézéshez szükséges Felhasználói azonosító szám megváltozott. Ez a számla első oldalán, a jobb oldali bekeretezett rész első sorában található.

Segítő együttműködésüket, türelmüket ezúton is köszönjük!

Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt

TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KOORDINÁLÓ ÉS VAGYONKEZELŐ ZRT. DÍJHÁTRALÉK-KEZELÉS ÉS ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZÉSRŐL!

Az NHKV Zrt. célja a díjhátralékok és a lakosság terheinek csökkentése, amelynek érdekében közbeszerzési eljárást folytatott le és 2018. január 1. napjától a Közszolgáltatási Díjbeszedő Konzorciumot [Konzorcium vezetője: Díjbeszedő Holding Zrt.(1117 Budapest, budafoki út 107-109.), konzorcium tagja: PEPP AND CARS Kft. (4233 Balkány, Kállói út 2. A. ép.)] ügyfélszolgálati, illetve a díjhátralékok beszedésével összefüggő feladatok ellátásával bízta meg.

Ezáltal a számla esedékességet követően fennálló számlatartozás befizetését az ingatlanhasználókat személyesen felkereső - magukat fényképes igazolvánnyal igazoló - hátralékkezelők közreműködésével biztosítjuk, amellyel a díjfizetési kötelezettségelmulasztásából adódó kellemetlenségeket kívánjuk minimalizálni, illetve a díjtartozások rendezését megkönnyíteni.

A hátralék- és változáskezelést ellátó megbízott személyek beazonosítására az illetékes Közszolgáltsató és az NHKV Zrt. ügyfélszolgálatán van lehetőség.

NHKV ZRT.

TRV Zrt. tájékoztatója!

Folyamatos törekvésünk, hogy egyre jobb szolgáltatást nyújtsunk Ügyfeleink számára, beépítve működésünkbe a modern technika biztosította lehetőségeket. Célunk, hogy olyan szolgáltatóvá váljunk, ahol az Ügyfelek kiszolgálása a legmagasabb minőségben, a XXI. századi elvárásoknak megfelelően történik. Ennek megvalósításában egy újabb lépcsőfokhoz érkeztünk.

2016-ban elindult a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. háttérfolyamatainak és rendszereinek fejlesztése a regionális víziközmű társaságok közös tulajdonosa, az MNV Zrt. vezetésével. Az Ügyfélszolgálatot is érintő változás célja, hogy egy gazdaságosan működő, a teljes vízszolgáltatási szektoron belül egységesen és gyorsan fejleszthető rendszer kerüljön kialakításra, lehetővé téve a gyorsabb és egyre magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálást.

A fejlesztéseknek köszönhetően az ügyintézés egyszerűbbé és gyorsabbá válik, így Ügyfeleink is könnyebben kaphatnak választ kérdéseikre, kéréseikre.

Az átállás miatt 2018. július-szeptember közötti időszakban az ügyfélszolgálati ügyintézésben fennakadások várhatóak.

Készséggel állunk Felhasználóink rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:
www.trvzrt.hu illetve www.vizcenter.hu/trv
MOBIL applikáció: Vízcenter
Call Center: +36 (80) 205-157
Központi ügyfélszolgálatunk: ugyfelszolgalat.szolnok@trvzrt.hu

Önkéntes program az Országos Mentőszolgálatnál!

VI. Japán Kistraktor Találkozó Újszilváson!

2018. június 23-án, ismét megrendezésre került a VI. Japán Kistraktoros Találkozó, az újszilvási Lovas Tanyán.

Önkormányzatunk nevében ezúton is szeretnénk megköszönni Vágó Mihálynak és kedves családjának a színvonalas rendezvény megszervezését, mellyel évek óta öregbítik Újszilvás hírnevét. Mindig nagy örömünkre szolgál, ha civil szerveződéseink, ilyesféle tevékenységet is folytatnak településünkön.

Községi Önkormányzat


Tápiómenti Települések Csatornamű Vízgazdálkodási-társulatának hírei

Földügyi közlemény

A Pest Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály-Földhivatali Osztály 2. megkeresésére a földnek minősülő ingatlanok jogi helyzetének rendezése céljából az alábbi hirdetményeket kérik közzétenni. Akinek tudomása van a tulajdonosként bejegyzett személyek hiányzó természetes személyazonosító adatairól, tartózkodási helyéről, ill. halálának időpontjáról, úgy ezt a hirdetmény közzétételétől számított 90 napon belül az ingatlanügyi hatóság részére jelentse be.



A közlemény teljes szövege ide kattintva olvasható.

---------

Újszilvás Község Belterületi útfejlesztés projektje

---------

Bölcsőde építés

---------

Új autóbusz átszálló állomás létrehozása

Újszilvás Község Önkormányzata pályázati forrást nyert intermodális buszátszálló építésére. A fejlesztés keretében a Halesz mögötti területen négy megállóhellyel rendelkező buszátszállót alakítanak ki fedett buszmegállóval, kerékpártárolóval, okospadokkal és parkolókkal.

---------

A Helyi Választási Iroda Vezetőjének közleménye a 2024. évi önkormányzati választással kapcsolatban.

---------

Pályázati hírek


----------

Sajtó

A HUN-AGRICULTURE Kft. sajtóközleménye



----------

Pályázati hírek







----------

Tájékoztatás a 2024. évi választással kapcsolatban

A Helyi Választási Iroda vezetőjének határozata a 2024. évi helyi önkormányzati választáson megválasztandó képviselő-testület tagjainak számáról.

A részletekről ide kattintva olvashat.



----------

Nemzetközi projekt-ek
International projects




Újszilvás CERV projekt-ek: Partnerek és találkozók időpontjai

AGENDA - GREEN YOUTH - 2nd Partner Meeting - Újszilvás, Hungary, June 26-29, 2023



----------



----------


----------

Energetikai fejlesztések Újszilváson
Újszilvás Község Önkormányzata pályázatot nyert a Széchenyi Terv Plusz Települési Operatív
Programjából épületeinek energetikai korszerűsítésére. A támogatásból az újszilvási Idősek Otthona
és a Művelődési Központ épületenergetikai korszerűsítése valósul meg, az energetikai számításokat
végző szakember javaslatai alapján.


Tájékoztató (PDF)

Önkormányzati épületek korszerűsítése
Újszilváson (PDF)



----------




----------

Mini bölcsőde építési projekt
Újszilvás Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az "Önkormányzati tulajdonú
bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében" című,
PM_BOLCSODEFEJLESZTES_2018 kódszámú pályázati felhívásra.


Tájékoztató (PDF)

Sajtóközlemény (PDF)


----------

Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése. Szóljunk bele!
Megkezdődött a térségünkben működő helyi akciócsoport, a HAJT-A Csapat Egyesület 2023-
2027-es európai uniós időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiájának (HFS)
tervezése. (...)


Kérdőív (PDF)

Projekt adatlap (PDF)
----------

Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése. Szóljunk bele!
Megkezdődött a térségünkben működő helyi akciócsoport, a HAJT-A Csapat Egyesület 2023-
2027-es európai uniós időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiájának (HFS)
tervezése. (...)


Kérdőív (PDF)

Projekt adatlap (PDF)
----------

Beszámoló -- Kommunális eszközök beszerzése Újszilváson (VP6-19.2.1.-41-9-21) (PDF)
----------

Befejeződött Újszilvás Község Önkormányzatának kerékpárút bővítési projektje









Tájékoztató dokumentum (2022.03.16.)


----------


Nyitvatartás, Árak, Információk

----------

Földgáz hirdetmény 2022.09.16.

Hatósági bizonyítvány kérelem, földgáz, 2022.09.16.

----------


Tájékoztató parlagfű mentesítéssel kapcsolatban 2022.06.23.


----------

Meghívó képviselőtestületi ülésre 2022.06.02.


----------

Meghívó közmeghallgatásra 2022.04.22.

Meghívó képviselőtestületi ülésre 2022.03.29.

Országgyűlési képviselő választás 2022 és országos népszavazás

Újszilvás Tan- és Sportuszoda megnyit 2022. február 1-jén

Újszilvás Tan- és Sportuszoda ÁrjegyzékSportcentrum bővítése tornaszobával

ÖTE támogatás ingatlanberüházásra




Helyi termelői piac fejlesztése Újszilváson

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS
2019

ÚJSZILVÁS