Fazekas Imre bemutatkozik
Most egy olyan országosan elismert sportolóról szeretnék beszámolni, aki kivételes tehetségével már jó ideje nevet szerzett magának a magyar lovassportban. Szülei, testvére és unokatestvérei mind a mai napig Újszilváson élnek s mindannyian büszkeséggel gondolnak rá. Köztük én is, ugyanis ő a nagybátyám.
Fazekas Imre 1957-ben született Cegléden a később háromgyermekes Fazekas család első gyermekeként.
Igen fiatalon, 14 éves korában, azaz 1971-ben került fel Újszilvásról Budapestre, a lóverseny pályára. Itt először kis súlyával a galoppon indult, ahol sikeresen megnyert 15 versenyt. Miután a súlyát már nehezen tartotta 55 kg körül, átment a galoppal rokon sportágba, az ügetőre, ahol a súly már nem volt akadály, mivel nem számított.
1984-ben kezdett versenyben hajtani az ügetőn s élete első versenyén sikerült azonnal győznie is.
1984-től napjainkig közel 1400 győzelmet tudhat magáénak, mint hajtó, az általa idomított lovak is hozzávetőlegesen 2000 győzelemmel büszkélkedhetnek.
Az idei, azaz a 2010-es évben immáron negyedjére nyerte meg a lovassport legrangosabb versenyét az ügetőn, a mintegy 8 millió forint összdíjazású Derbyt. Ezen a versenyen Imre, becenevén "Pimri", a Kaszás Gergő színművész által tenyésztett Nanát hajtotta a győzelemre, s mint azt a szép eredmény is mutatja, nem okozott csalódást.
Pimri és Naná
Kattintson a képre a nagyobb változathoz!
Imre a Derbyn szerzett győzelmek mellett több más eredménnyel is büszkélkedhet:
- 29-szeres champion: ez a rang az egész éves eredményekből adódik. Hajtó champion az, aki az adott évben a legtöbb versenyt nyeri szám szerint, idomár championnak pedig azt az embert nevezzük, akinek a lovai az év alatt a legtöbb pénzt keresik. Pimri ebben a listában az elmúlt 5 évben mind a két címben első volt és most is élen áll szeptember elején.
- Két éve, élete első Európa Bajnokságán 6. volt, így indulhatott a 2009-es Világbajnokságon, amit Norvégiában rendeztek. Ez különlegesen fontos eredmény a magyar lovassport életében, ugyanis magyar hajtó most először vett részt ekkora nemzetközi versenyen. A megmérettetés sorsolt lovakkal történt, s 20 futamban, pontozással dőlt el a végeredmény, ahol Pimri végül a 9. helyen végzett.
- 2010. augusztus 8-án, a nyolcadik futamban, 8-as számmal új korosztályos pályarekorddal, 1 perc 15.7 másodperces kilométer átlagot elérve verték meg a nagy favoritot, a verhetetlennek gondolt mént, No Not Me-t.

A bűvös nyolcast hajtva
Kattintson a képre a nagyobb változathoz!
Az egész család részt vesz az ügetősportban.
Lánya, Fazekas Andrea 100 győzelmet szerzett hétéves pályafutása alatt, továbbá megszerezte a champion címet is.
Felesége, Nagyváry Andrea közel 400 győzelmet tudhat magáénak, emellett volt magyar champion és Európa Bajnoki ezüst- és bronzérmes is.
Veje, Horváth György is eredményes segédhajtó, 30 győzelmet szerzett eddig.
Jelenleg a család 50 lóval foglalkozik, melynek során felkészítik a versenyre és hajtják is a lovakat.

Csoportkép balról jobbra: Lázár Vilmos sokszoros országos, Európa és Világbajnok fogathajtó, a Magyar Lovassport Szövetség Elnöke; Nagyváry Andrea, Fazekas Imre felesége; Fazekas "Pimri" Imre; Naná; Kaszás Gergő színművész; dr. Seregi János, a Magyar Fejlesztési Bank ügyvezető igazgatója; Haál Gábor a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója
Kattintson a képre a nagyobb változathoz!
Versenyeik megtekinthetőek a népszerűbb sportadókon illetve a Kincsempark weboldalán az Élő közvetítés menüpont alatt.
Szurkoljunk nekik, hogy győzelmeikkel tovább öregbíthessék községünk jó hírét!
A cikkben szereplő fényképeket Maróti Viki és Kovács Gábor készítették. Köszönet értük!
Nagy Benedek



Újszilvás Központi Sport Egyesület



















Nyitvatartás, Árak, Információk
Meghívó képviselőtestületi ülésre 2022.03.29.
Országgyűlési képviselő választás 2022 és országos népszavazás
Újszilvás Tan- és Sportuszoda megnyit 2022. február 1-jén
Újszilvás Tan- és Sportuszoda Árjegyzék
Sportcentrum bővítése tornaszobával
ÖTE támogatás ingatlanberüházásra










