Best Drupal HostingBest Joomla HostingBest Wordpress Hosting

Belépés

Érzékenyítő programok gyermekeknek

A CTLE szemléletformáló tevékenységének fontos eleme az óvodai- és iskolai érzékenyítő programok szervezése és lebonyolítása. Programjaink során a gyerekeket saját élményeken keresztül igyekszünk közelebb vinni a vak és gyengénlátó emberekhez. Programunkkal már számos Óvodát, általános- és középiskolát kerestünk fel, emellett bizonyos elemeivel nyilvános rendezvényeken is megjelenünk, ezekről mind referencia igazolásaink tanúskodnak.

A programokról előzetesen egyeztetünk az intézményvezetőkkel, igazgatókkal és osztályfőnökökkel, bemutatjuk nekik a rendezvények menetét és tartalmát. A gyerekek osztályok szerint vesznek részt a foglalkozásokon.

Az osztályokat két csoportra osztjuk a könnyebb kezelhetőség miatt. Általában 45-60 percesek az érzékenyítések egy-egy osztály részére. Mindkét csoport mindegyik helyszínen részt vesz a játékokban, 20-25 percenként történik a helyszínváltás. Az egyik csoport a teljesen besötétített helyszínre megy, a másik pedig a világosban nézheti meg és próbálhatja ki a különböző beszélő segédeszközöket, a fehérbotos közlekedést, a Braille írást . A sötét helyszínen különböző feladatokat kell megoldaniuk, mely a látás hiányában más érzékszervekre hagyatkozik.

Illatokat, tárgyakat kell felismerni, kipróbálhatják a sötétben történő aláírást,pénz felismerést, akadálymentes játékokkal játszhatnak, és megismerkedhetnek különböző beszélő programokkal, amelyek a látássérült emberek egy részének a számítógép használatához elengedhetetlenek.

Tapasztalatunk, hogy a gyerekek rendkívül nagy befogadóképességgel rendelkeznek, nyitottak és könnyen fel merik tenni különböző, gyakran igen komoly kérdéseiket a látássérült emberek életével kapcsolatban.

A résztvevők nagyon szokták élvezni a sötétben való tájékozódást, a tárgyak felismerését, idősebbek esetében pedig a sötét környezet egyéb reakciókat is ki szokott váltani. Ezek a helyzetek minden esetben jól kezelhetők, noha az idő szűkössége miatt általában csak a program végén ismerik fel a sötét adta egyéb lehetőségeket.

Minden osztály esetén úgy működik jól a foglalkozás, ha a csoportokat egy-egy tanár kíséri, mivel ők ismerik az egyes tanulókat és az osztályok összetételét, így az esetleges problémák kezelését is jobban meg tudják oldani, mint mi “idegenek”.

A világosban mindig hatalmas sikert szokott aratni a ,,fehér bottal” való közlekedés és a Braille írás. Tanárok, diákok kérésére, egy-két hónappal a programok után szívesen visszatérünk az iskolákba, részt veszünk osztályfőnöki órákon. Ezt azért tartjuk fontosnak, hogy az esetlegesen később felmerülő kérdésekre választ tudjunk adni, továbbá, a program során szerzett élményeket, tapasztalatokat megbeszéljük velük, tudatosítjuk bennük azt, hogy nem sajnálatra van a látássérülteknek szükségük, hanem olyan emberekre, akik tudják kezelni a helyzetet, nem ismeretlen számukra a segítségnyújtás fogalma, nem félnek odamenni egy fogyatékossággal élő emberhez. A szemléletformálást pedig már gyerekkorban el kell kezdeni. Érzékenyítő programjaink pontosan azt a célt szolgálják, hogy bemutassuk nekik, így is lehet “teljes értékű” életet élni, csak néhány segédeszközzel többre van szükségünk, mint másoknak.

Amennyiben programunk felkeltette érdeklődését, további részleteket tudhat meg az alábbi elérhetőségeken:

Oláh Istvánné érzékenyítő program munkatársa
T: +36-70/773-4044 email: ctle@freemail.hu

Ceglédi Látássérültek Egyesülete

Új autóbusz átszálló állomás létrehozása

Újszilvás Község Önkormányzata pályázati forrást nyert intermodális buszátszálló építésére. A fejlesztés keretében a Halesz mögötti területen négy megállóhellyel rendelkező buszátszállót alakítanak ki fedett buszmegállóval, kerékpártárolóval, okospadokkal és parkolókkal.

A részletekről ide kattintva olvashat.



----------

Pályázati hírek


----------

Sajtó

A HUN-AGRICULTURE Kft. sajtóközleménye



----------

Pályázati hírek







----------

Tájékoztatás a 2024. évi választással kapcsolatban

A Helyi Választási Iroda vezetőjének határozata a 2024. évi helyi önkormányzati választáson megválasztandó képviselő-testület tagjainak számáról.

A részletekről ide kattintva olvashat.



----------

Nemzetközi projekt-ek
International projects




Újszilvás CERV projekt-ek: Partnerek és találkozók időpontjai

AGENDA - GREEN YOUTH - 2nd Partner Meeting - Újszilvás, Hungary, June 26-29, 2023



----------



----------


----------

Energetikai fejlesztések Újszilváson
Újszilvás Község Önkormányzata pályázatot nyert a Széchenyi Terv Plusz Települési Operatív
Programjából épületeinek energetikai korszerűsítésére. A támogatásból az újszilvási Idősek Otthona
és a Művelődési Központ épületenergetikai korszerűsítése valósul meg, az energetikai számításokat
végző szakember javaslatai alapján.


Tájékoztató (PDF)

Önkormányzati épületek korszerűsítése
Újszilváson (PDF)



----------




----------

Mini bölcsőde építési projekt
Újszilvás Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az "Önkormányzati tulajdonú
bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében" című,
PM_BOLCSODEFEJLESZTES_2018 kódszámú pályázati felhívásra.


Tájékoztató (PDF)

Sajtóközlemény (PDF)


----------

Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése. Szóljunk bele!
Megkezdődött a térségünkben működő helyi akciócsoport, a HAJT-A Csapat Egyesület 2023-
2027-es európai uniós időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiájának (HFS)
tervezése. (...)


Kérdőív (PDF)

Projekt adatlap (PDF)
----------

Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése. Szóljunk bele!
Megkezdődött a térségünkben működő helyi akciócsoport, a HAJT-A Csapat Egyesület 2023-
2027-es európai uniós időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiájának (HFS)
tervezése. (...)


Kérdőív (PDF)

Projekt adatlap (PDF)
----------

Beszámoló -- Kommunális eszközök beszerzése Újszilváson (VP6-19.2.1.-41-9-21) (PDF)
----------

Befejeződött Újszilvás Község Önkormányzatának kerékpárút bővítési projektje









Tájékoztató dokumentum (2022.03.16.)


----------


Nyitvatartás, Árak, Információk

----------

Földgáz hirdetmény 2022.09.16.

Hatósági bizonyítvány kérelem, földgáz, 2022.09.16.

----------


Tájékoztató parlagfű mentesítéssel kapcsolatban 2022.06.23.


----------

Meghívó képviselőtestületi ülésre 2022.06.02.


----------

Meghívó közmeghallgatásra 2022.04.22.

Meghívó képviselőtestületi ülésre 2022.03.29.

Országgyűlési képviselő választás 2022 és országos népszavazás

Újszilvás Tan- és Sportuszoda megnyit 2022. február 1-jén

Újszilvás Tan- és Sportuszoda ÁrjegyzékSportcentrum bővítése tornaszobával

ÖTE támogatás ingatlanberüházásra




Helyi termelői piac fejlesztése Újszilváson

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS
2019

ÚJSZILVÁS