Best Drupal HostingBest Joomla HostingBest Wordpress Hosting

Belépés

Családbarát ügyfélfogadás Pest megyében

Családbarát ügyfélfogadás Pest megyében

Egy gombnyomással a sor elejére – nincs többé kellemetlen várakozás a gyermekes családoknak.

A várandós kismamák és a kisgyermekkel érkező szülők ezentúl várakozás nélkül intézhetik ügyeiket Pest megye több kormányablakában és okmányirodájában. A családbarát ügyfélhívó rendszer az internetes foglalásokat is figyelembe veszi, és azok optimalizált kezelésével lehetővé teszi, hogy a kiemelt ügyfelek sorába lépő, a kisgyermekkel érkező szülők gyorsan és zökkenőmentesen végezhessenek hivatalos dolgaikkal.

Erre a célra készült plakát, kisfilm, piktogram, valamint az ügyfélszolgálat munkatársai is segíteni fogják a megérkezőket, hogy egy gomb megnyomásával automatikusan előre kerüljenek.

„Régi tervem válik végre valóra a családbarát ügyfélfogadás létrehozásával” - mondta Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, aki ötgyerekes családapaként tisztában van vele, milyen könnyebbséget és segítséget jelent a szülőknek, hogy érkezésük időpontjától függetlenül azonnal a sor elejére kerülhetnek.

„A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy a hivatalos teendőiket intézők között kialakuljon egyfajta közösségi érzés a kismamákkal és a kisgyermekesekkel szemben, vagyis természetes legyen az, hogy előre engedik őket” - hangsúlyozta Tarnai Richárd.

Jelenleg Pest megye 7 járásában a következő 11 ügyfélszolgálaton várják ilyen gyors ügyintézéssel a családosokat:
• Dunakeszi okmányiroda - 2120 Dunakeszi, Szent István utca 19.
• Gödi okmányiroda - 2131 Göd, Pesti út 60/a
• Érdi okmányiroda - 2030 Érd, Budai út 8.
• Gödöllői okmányiroda - 2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.
• Péceli okmányiroda - 2119 Pécel, Kossuth tér 1.
• Gyáli Kormányablak - 2360 Gyál, Somogyi Béla u. 2.
• Monori Kormányablak - 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 78-80.
• Ráckevei Kormányablak - 2300 Ráckeve, Szent István tér 4.
• Szigetszentmiklósi okmányiroda - 2310 Szigetszentmiklós, Ifjúság tér 4.
• Dunaharaszti okmányiroda - 2330 Dunaharaszti, Báthory u. 1.
• Tököli okmányiroda - 2316 Tököl, Fő utca 119.

Az ügyfélhívó számítógépes rendszer fejlesztésével a gyermekbarát hivatalok száma a jövőben folyamatosan bővülni fog.

A „Családbarát Munkahely” címet elnyert Pest Megyei Kormányhivatal legfontosabb célkitűzése az ügyfelek igényeit és érdekeit figyelembevevő ügyfélközpontú működés, és az egységesen magas színvonalú, mindenki által hozzáférhető szolgáltatások kialakítása, ezért a Pest Megyei Kormányhivatal minden ügyfélfogadási helyszínén baba-mama sarkok, illetve szobák várják az ügyeiket intéző szülők gyermekeit.

Új autóbusz átszálló állomás létrehozása

Újszilvás Község Önkormányzata pályázati forrást nyert intermodális buszátszálló építésére. A fejlesztés keretében a Halesz mögötti területen négy megállóhellyel rendelkező buszátszállót alakítanak ki fedett buszmegállóval, kerékpártárolóval, okospadokkal és parkolókkal.

A részletekről ide kattintva olvashat.



----------

Pályázati hírek


----------

Sajtó

A HUN-AGRICULTURE Kft. sajtóközleménye



----------

Pályázati hírek







----------

Tájékoztatás a 2024. évi választással kapcsolatban

A Helyi Választási Iroda vezetőjének határozata a 2024. évi helyi önkormányzati választáson megválasztandó képviselő-testület tagjainak számáról.

A részletekről ide kattintva olvashat.



----------

Nemzetközi projekt-ek
International projects




Újszilvás CERV projekt-ek: Partnerek és találkozók időpontjai

AGENDA - GREEN YOUTH - 2nd Partner Meeting - Újszilvás, Hungary, June 26-29, 2023



----------



----------


----------

Energetikai fejlesztések Újszilváson
Újszilvás Község Önkormányzata pályázatot nyert a Széchenyi Terv Plusz Települési Operatív
Programjából épületeinek energetikai korszerűsítésére. A támogatásból az újszilvási Idősek Otthona
és a Művelődési Központ épületenergetikai korszerűsítése valósul meg, az energetikai számításokat
végző szakember javaslatai alapján.


Tájékoztató (PDF)

Önkormányzati épületek korszerűsítése
Újszilváson (PDF)



----------




----------

Mini bölcsőde építési projekt
Újszilvás Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az "Önkormányzati tulajdonú
bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében" című,
PM_BOLCSODEFEJLESZTES_2018 kódszámú pályázati felhívásra.


Tájékoztató (PDF)

Sajtóközlemény (PDF)


----------

Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése. Szóljunk bele!
Megkezdődött a térségünkben működő helyi akciócsoport, a HAJT-A Csapat Egyesület 2023-
2027-es európai uniós időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiájának (HFS)
tervezése. (...)


Kérdőív (PDF)

Projekt adatlap (PDF)
----------

Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése. Szóljunk bele!
Megkezdődött a térségünkben működő helyi akciócsoport, a HAJT-A Csapat Egyesület 2023-
2027-es európai uniós időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiájának (HFS)
tervezése. (...)


Kérdőív (PDF)

Projekt adatlap (PDF)
----------

Beszámoló -- Kommunális eszközök beszerzése Újszilváson (VP6-19.2.1.-41-9-21) (PDF)
----------

Befejeződött Újszilvás Község Önkormányzatának kerékpárút bővítési projektje









Tájékoztató dokumentum (2022.03.16.)


----------


Nyitvatartás, Árak, Információk

----------

Földgáz hirdetmény 2022.09.16.

Hatósági bizonyítvány kérelem, földgáz, 2022.09.16.

----------


Tájékoztató parlagfű mentesítéssel kapcsolatban 2022.06.23.


----------

Meghívó képviselőtestületi ülésre 2022.06.02.


----------

Meghívó közmeghallgatásra 2022.04.22.

Meghívó képviselőtestületi ülésre 2022.03.29.

Országgyűlési képviselő választás 2022 és országos népszavazás

Újszilvás Tan- és Sportuszoda megnyit 2022. február 1-jén

Újszilvás Tan- és Sportuszoda ÁrjegyzékSportcentrum bővítése tornaszobával

ÖTE támogatás ingatlanberüházásra




Helyi termelői piac fejlesztése Újszilváson

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS
2019

ÚJSZILVÁS