Best Drupal HostingBest Joomla HostingBest Wordpress Hosting

Tabella

Belépés

Önkormányzati hírek

Újszilvás a Kék bolygó című műsorban!

Ismét megtalálta településünket a Kék bolygó című televíziós műsor:

https://www.mediaklikk.hu/video/kek-bolygo-2018-06-25-i-adas-2/

A DIÁKOK FELKÉSZÍTÉSÉVEL FOLYTATÓDIK AZ ENERGIA@ISKOLA PROJEKT

Az Európai Unió „ENERGIA@ISKOLA” (ENERGY@SCHOOL) projekt lassan az utolsó évéhez érkezik. A három félévet érintő záró szakaszban a projektbe kapcsolódó újszilvási és a tápiószőlősi iskola diákjai kerülnek főszerepbe, akik JUNIOR ENERGIA ŐR funkcióban segítik a munkát.

A projekt előre haladtával egyre inkább jelentős feladatokat kapnak a segítő tanárok, mint Szenior Energia Őrök (SEG – Senior Energy Guardians) és mellettük a diákok is, mint Junior Energia Őrök (JEG – Junior Energy Guargians), akik számára több elemből álló, megújuló energiaforrásokkal, energiahatékonysággal foglalkozó elméleti és gyakorlati elemeket tartalmazó felkészítési program kezdődik a külső szakértőink bevonásával.

Önkormányzatunk, a Polgármesteri Hivatal, és az újszilvási Lakosság nevében ezúton is gratulálunk, Dr. Altsach Rita gyermekorvosunknak, aki elnyerte az "ÉV CSALÁDORVOSA" a Kárpát-medencében címet!

"Május 17-én, csütörtökön ünnepélyes keretek között adták át Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia Krúdy-termében „Az év családorvosa a Kárpát-medencében” című pályázat díjait, ahová én is meghívást kaptam.

Nagy örömömmel fogadtam már az ajánlást is, melyet ezúton is köszönök dr Póta Györgynek a HGYE elnökének, dr Kádár Ferencnek, dr Petrányi Csabának  és természetesen  a praxisomba tartozó összes pácienseimnek.


Csoportkép az MTA Krúdy termében (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

Hatalmas megtiszteltetés ez számomra, hogy ilyen elismerésben részesültem. Azért, hogy ezt a díjat a kezemben tarthassam, köszönet illeti Nyíri Nikolettát,  Kengyelné Agócs Mariannát és Győrné Balogh Máriát is,  hiszen nap mint nap együtt dolgozunk és segítjük egymás munkáját. Ugyanígy köszönöm a támogatást  a Heim Pál Gyermekkórházban, a Ceglédi Toldy Ferenc Kórházban, és a környékbeli házi gyermekorvosi praxisokban dolgozó  kollégáimnak is.

Úgy gondolom, hogy ez díj mutatja, hogy van jövő a Házi Gyermekorvoslásban, amely a  betegellátás alappillére. Továbbra is igyekszem megfelelni a munkámmal szemben támasztott követelményeknek, hiszen a folyamatos kihívások folyamatos fejlődést igényelnek. Ennek az elismerésnek számomra még az is az üzenete, hogy szükség van az alapellátás ezen formájára a házi gyermekorvosokra.

Azt kívánom minden kollégámnak, hogy részesüljenek hasonló elismerésben, kimondhatatlan jó érzés látni és érezni, hogy nem vagyunk "egyedül", a szakma elismeri a munkánkat és egyenrangú partnerként tekint ránk. Gratulálok a többi díjazottnak is és köszönöm ajánlóimnak, hogy lehetővé tették számomra, hogy kezemben tarthassam ezt a szakmai elismerést."

Dr. Altsach Rita

A "2017-es év családorvosai:"
dr. Vojcek János
dr. Hugyivár Imre
dr. Koncz Gyula
dr. Vajas Tímea
dr. Szabó Erika
dr. Altsach Rita
dr. Geiszelhardt Gábor

TÁJÉKOZTATÁS!

Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válaszáról, az M4 gyorsforgalmi út és a Tápiószele-Újszilvás-Abony összekötő út kereszteződésének, csomópont problémájával kapcsolatos témában.

A válaszlevél tartalmát, az alábbi linkre kattintva olvashatják:

  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válaszlevele
  • Községi Önkormányzat

    LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS!

    Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Újszilvás Község belterületén a mai naptól a Magyar Telekom Nyrt. új korszerű optikai hálózatot épít.

    Az új optikai hálózat modernebb szélessávú TV-internet elérhetőséget biztosít (max: 2000 Mb/sec).

    A beruházás várhatóan 2018. július végéig befejeződik. Az új minőségi szolgáltatással kapcsolatosan előzetesen érdeklődni Hajdú Enikő Magyar Telekom Nyrt. üzletkötőnél lehet a 06/30/8119841 telefonszámon.

    A beruházás során bármely felmerülő problémával kapcsolatosan Somodi Norbert építésvezető (06/20/4031324) az illetékes.

    Szíves tájékoztatásul, tisztelettel:

    Községi Önkormányzat

    Dr. Egressy Gábortól búcsúzunk

    Tisztelt Lakosság!

    Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a búcsúztatóra, Önkormányzatunk szervezésében buszok indulnak, melyeken a férőhelyek száma korlátozott! Ezért kérünk mindenkit, aki szeretne a búcsúztatón részt venni, és más módon nem tud Szolnokra átjutni, az előzetesen adja le jelentkezését a Polgármesteri Hivatalban (06 53/ 387-001).

    A buszok április 28-án 11.30-kor indulnak, és a buszmegállókban veszik majd fel az előzetesen regisztrált utasokat.

    Tisztelettel:
    Községi Önkormányzat

    MEGHÍVÓ!

    Újszilvás Község Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önt, az önkormányzat zártkerti revitalizációs pályázata keretében tartandó szakmai konferenciára és projektzáró rendezvényre.

    A rendezvény időpontja:

    2018. április 18. (szerda) 13.00 óra

    A rendezvény helyszíne:

    Faluház és Községi Könyvtár

    2768 Újszilvás, Szent István u. 4.

    A rendezvény programja:

    13.00: Köszöntő - Dr. Petrányi Csaba, polgármester

    13.10: Újszilvás Község Önkormányzata zártkerti revitalizációs pályázati projektjének bemutatása - Kis Zoltán, mezőgazdasági szaktanácsadó

    13.30: A táji adottságokhoz alkalmazkodó tájhasználat a zártkertekben - Dr. Barczi Attila, egyetemi docens, SZIE, Gödöllő

    14.00: Növényi genetikai erőforrások megőrzése és beszerzésének lehetőségei - Baktay Borbála, igazgató, FM Növényi Diverzitás Központ, Tápiószele

    14.30: Régi, helyi gyümölcsfajták felkutatásának és megmentésének lehetőségei - Sára János, gyümölcsész mester, Pécel

    15.00: Hozzászólások, kérdések, válaszok

    15.30: A pályázati projekt zárása

    Tisztelettel:
    Dr. Petrányi Csaba
    polgármester

    ENERGIA@ISKOLA PROJEKT TALÁLKOZÓ SZOLNOKON, LÁTOGATÁS ÚJSZILVÁSON

    Az Európai Unió „ENERGIA@ISKOLA” (ENERGY@SCHOOL) projektje félidejéhez érkezett. A szám szerint immáron a 4. projekttalálkozóra 2018. március 19. és 21-e között került sor Magyarországon, Szolnokon. Nagy örömünkre szolgált, hogy a találkozó részeként a nemzetközi delegáció Újszilvásra is ellátogatott.

    A projektben résztvevő 7 ország 12 szervezete részvételével zajló találkozó fő témaköre a projekt félidős áttekintése volt. Ez alkalomból a résztvevők az elvégzett munkát értékelték és áttekintették a következő időszak fő feladatait. A találkozón részt vett az EU JS (Vezető Titkárság) képviselője - Jose Valic úr is, aki elismeréssel szólt az eddigiekben elvégzett munkáról és tolmácsolta a projektet felügyelő szervezet munkatársainak jókívánságait az elkövetkezendő időszakra.

    Az Újszilvási Iskola épületenergetikai korszerűsítése

    A projekt a Széchenyi 2020 program (KEHOP-5.2.9-16) keretében, 71.88 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósult meg.

    Helyszíne az Újszilvási Iskola, mely a Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda Újszilvási Tagintézménye. Az intézmény a községben központi helyen található, könnyen megközelíthető gyalogosan, kerékpárral, vagy egyéb településekről Volán busszal, autóval a 311 úton. Az iskola főépülete földszint, emelet, tetőtér kialakítású. Ehhez kapcsolódik nyaktaggal az új multifunkcionális előadóterem. A projekt keretében az alábbi építési munkálatokat valósítjuk meg. Az épület meglévő, külső nyílászáróinak cseréje korszerű, hőszigetelt üvegezésű, műanyag nyílászárókra (3 rétegű hőszigeteléssel 4-12-4-12-4, gáztöltésű, bevonatos). Homlokzatok hőszigetelés, 16 cm EPS homlokzati hőszigetelő anyaggal. A felújítás során a korszerűtlen homlokzati nyílászárók cserére kerültek. A fa, vas tok- és szárnyszerkezetű ablakokat új, műanyag szerkezetű, háromrétegű (4-12-4-12-4), hőszigetelő üvegezésű, LOW-E bevonatos, Argon gáz töltésű ablakokra lettek cserélve. Gealan IQ8000 ablak, 6 légkamrás profillal, háromrétegű, hőszigetelő (Ug=0,7 Wm2K) üvegezéssel. A fa és fém szerkezetű ajtókat műanyag ajtóra cseréltük. Az üvegezett részeken háromrétegű (4-12-4-12-4), LOW-E bevonatos, Argon gáz töltésű hőszigetelő üvegezés van. A nyílászárókhoz Prefa síklemezből készült párkánylemezek és műanyag belső könyöklők vannak elhelyezve. A hőszigetelési munkálatok után az épület Revco Vario Sunset 3 homlokzati színvakolatot kap. A lábazati rész pedig Revco Vario Bangkok színnel lett ellátva. A felújítás során megvalósult az épület teljes homlokzati hőszigetelése. A homlokzaton REVCO Vario Sunset 3 vakolat kerül alkalmazásra. A homlokzati falak 16 cm vastagságú, Dryvit-rendszerű hőszigetelést kapott. A homlokzati falszerkezet új rétegrendje: - meglévő falszerkezetre új ragasztótapasz, új 16 cm vtg AUSTROTHERM EPS homlokzati hőszigetelő lemez, új ragasztótapasz, új 1 réteg üvegszövet-háló, új 1 rtg alapozó vakolat, új 1 rtg nemesvakolat, Revco Vario Sunset 3. A lábazaton REVCO Vario Bangkok műgyantás lábazati vakolatot alkalmaztunk. A lábazat rétegrendje: meglévő lábazati szerkezetre, új ragasztótapasz, új 14 cm vtg AUSTROTHERM XPS TOP 30 lábazati hőszigetelő lemez, új ragasztótapasz, új 1 rtg üvegszövet-háló, új 1 rtg alapozó vakolat, új 1 rtg nemes vakolat, Revco Vario Bangkok. A záró padlásfödémet ROCKWOOL Airrock LD kőzetgyapot hőszigeteléssel láttuk el 24 cm vastagságban. A ROCKWOOL Airrock LD műgyanta kötésű, teljes keresztmetszetében víztaszító, könnyű, csupasz kőzetgyapot lemez, kiváló hőszigetelő: C=0,037 W/mK. A csarnok és az átjáró tető-feújításai munkák során 20 cm vastagságú Rockwool Deltarock hőszigetelés került. Lindab Z200-as szelemenek kerültek rögzítésre a meglévő tetőszerkezethez 60 cm-ként, e közé került a hőszigetelő anyag, melyre gipszakron burkolat került, két rétegben.



    SAJTÓKÖZLEMÉNY - Az Újszilvási Iskola épületenergetikai korszerűsítése

    Újszilvás Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Széchenyi 2020 program KEHOP-5.2.9-16 épületenergetika korszerűsítésére, mely 71.88 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósult meg.

    A fejlesztés célja az energiahatékonyság fokozása, energiatakarékosság, alacsony széndioxid kibocsátás.

    A projekt helyszíne az Újszilvási Iskola, mely a Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda Újszilvási Tagintézménye. Az intézmény a községben központi helyen található, könnyen megközelíthető gyalogosan, kerékpárral, vagy egyéb településekről Volán busszal, autóval a 311 úton. Az iskola főépülete földszint, emelet, tetőtér kialakítású. Ehhez kapcsolódik nyaktaggal az új multifunkcionális előadóterem. A projekt keretében az alábbi építési munkálatokat valósítjuk meg. Az épület meglévő, külső nyílászáróinak cseréje korszerű, hőszigetelt üvegezésű, műanyag nyílászárókra. Homlokzatok hőszigetelés, 16 cm EPS homlokzati hőszigetelő anyaggal. A nyílászárókhoz Prefa síklemezből készült párkánylemezek és műanyag belső könyöklők lettek elhelyezve. A hőszigetelési munkálatok után az épület új homlokzati színvakolatot kapott, a lábazati rész pedig új műgyanta lábazati vakolatot. A csarnok és az átjáró tető-felújítási munkák során 20 cm vastagságú hőszigetelés készül.

    További információ kérhető:
    dr. Petrányi Csaba, polgármester
    06-53/387-001, ujszilvaspolghiv@gmail.com