Best Drupal HostingBest Joomla HostingBest Wordpress Hosting

Belépés

Homokbányából uszoda lesz Újszilváson…

Az újszilvási Önkormányzat egyik fő célja, hogy a helyi lakosság mozgási lehetőségeit, sport tevékenységeit a legszélesebb körben biztosítsa.

Erre irányul a Sportcentrum fejlesztése és a ciklusprogramjának középpontjában álló mikro térségi Tanuszoda létrehozása is.

Az uszoda építése már gőzerőkkel folyik az iskola melletti 1,5 Ha területen. Minden eredeti újszilvási lakos tisztában van azzal, hogy ez a terület egykor homokbányaként funkcionált, melyből rengeteg háznak készült a vakolása, valamint illegális kitermelés is folyt ott az 1990-es évek előtt. Az elmúlt 15 évben viszont már csak „állt” és cserjék, fák erősödtek meg benne, ezért gondolta Önkormányzatunk, hogy ezt a területet szeretné hasznosítani, közel az iskolához. (A képeken jól látszik az eredeti állapot.)

2015. tavaszától már komoly tereprendezési munkálatok folytak a helyszínen, megtörtént a kitisztítás, cserjeirtás, fakivágás és a kituskózás, nem csak az uszoda, de a temető területén is, így tovább bővültek a lehetőségei a temetkezések helyeinek is.

Önkormányzatunk fejlesztési terveiben szerepel az is, hogy minél nagyobb területen tudjon az uszoda objektuma kifejlődni. Szeretnénk, ha később strandként és edzőtáborként is működne az uszodacentrum, ezért került megvásárlásra a Dózsa György út 92. szám alatt található ingatlan, mellyel egy impozáns terepszint fog kialakulni és eltűnnek a homokbánya idején kialakult tájsebek is, nem beszélve a további területhasznosítási lehetőségek bővüléséről.

A beruházás idén tavasszal ténylegesen megkezdődött, kiváló szakmérnökök irányításával és ellenőrzésével. Ez idáig az uszoda pinceszintje épült, vízzáró beton és komoly mennyiségű vasszerkezet felhasználásával. A napokban érnek a munkálatok a föld felszíne fölé.

Várhatóan jövő év közepétől indul be az uszoda működése, elsődleges funkcióként az újszilvási sportiskola kiszolgálásával. Fő célunk, hogy minden újszilvási gyermek megtanuljon úszni és a ceglédi vízilabda csapat utánpótlását is tudjuk biztosítani majd.

Másodsorban a reggeli órákban 6 és 8 óra között lehetőség lesz majd a sportolásra a helyi és környékbeli úszóbérleteseknek. Ezen időpontokon kívül pedig a lakosság is igénybe veheti szabadidejének sportos eltöltésére. Terveink között szerepel szinkronúszás, búvároktatás, babaúszás bevezetése is.

Mikor a beruházás eléri végstádiumát és szándékaink szerint két év múlva minden ütem teljesen megépül, 150 KW napelem fogja megtermelni a vizeket melegen tartó hőszivattyúk elektromos energiájának 80 %-át, így az ország egyik legtakarékosabb uszodaintézménye lesz.

Önkormányzatunk szándéka, hogy minden újszilvási lakos találja meg számításait az épülő intézményben és tartalmas szabadidős és sport tevékenységet tudjunk nekik biztosítani.

Dr. Petrányi Csaba

polgármester

Néhány kép a beruházás menetéről:


































Új autóbusz átszálló állomás létrehozása

Újszilvás Község Önkormányzata pályázati forrást nyert intermodális buszátszálló építésére. A fejlesztés keretében a Halesz mögötti területen négy megállóhellyel rendelkező buszátszállót alakítanak ki fedett buszmegállóval, kerékpártárolóval, okospadokkal és parkolókkal.

A részletekről ide kattintva olvashat.



----------

Pályázati hírek


----------

Sajtó

A HUN-AGRICULTURE Kft. sajtóközleménye



----------

Pályázati hírek







----------

Tájékoztatás a 2024. évi választással kapcsolatban

A Helyi Választási Iroda vezetőjének határozata a 2024. évi helyi önkormányzati választáson megválasztandó képviselő-testület tagjainak számáról.

A részletekről ide kattintva olvashat.



----------

Nemzetközi projekt-ek
International projects




Újszilvás CERV projekt-ek: Partnerek és találkozók időpontjai

AGENDA - GREEN YOUTH - 2nd Partner Meeting - Újszilvás, Hungary, June 26-29, 2023



----------



----------


----------

Energetikai fejlesztések Újszilváson
Újszilvás Község Önkormányzata pályázatot nyert a Széchenyi Terv Plusz Települési Operatív
Programjából épületeinek energetikai korszerűsítésére. A támogatásból az újszilvási Idősek Otthona
és a Művelődési Központ épületenergetikai korszerűsítése valósul meg, az energetikai számításokat
végző szakember javaslatai alapján.


Tájékoztató (PDF)

Önkormányzati épületek korszerűsítése
Újszilváson (PDF)



----------




----------

Mini bölcsőde építési projekt
Újszilvás Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az "Önkormányzati tulajdonú
bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében" című,
PM_BOLCSODEFEJLESZTES_2018 kódszámú pályázati felhívásra.


Tájékoztató (PDF)

Sajtóközlemény (PDF)


----------

Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése. Szóljunk bele!
Megkezdődött a térségünkben működő helyi akciócsoport, a HAJT-A Csapat Egyesület 2023-
2027-es európai uniós időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiájának (HFS)
tervezése. (...)


Kérdőív (PDF)

Projekt adatlap (PDF)
----------

Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése. Szóljunk bele!
Megkezdődött a térségünkben működő helyi akciócsoport, a HAJT-A Csapat Egyesület 2023-
2027-es európai uniós időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiájának (HFS)
tervezése. (...)


Kérdőív (PDF)

Projekt adatlap (PDF)
----------

Beszámoló -- Kommunális eszközök beszerzése Újszilváson (VP6-19.2.1.-41-9-21) (PDF)
----------

Befejeződött Újszilvás Község Önkormányzatának kerékpárút bővítési projektje









Tájékoztató dokumentum (2022.03.16.)


----------


Nyitvatartás, Árak, Információk

----------

Földgáz hirdetmény 2022.09.16.

Hatósági bizonyítvány kérelem, földgáz, 2022.09.16.

----------


Tájékoztató parlagfű mentesítéssel kapcsolatban 2022.06.23.


----------

Meghívó képviselőtestületi ülésre 2022.06.02.


----------

Meghívó közmeghallgatásra 2022.04.22.

Meghívó képviselőtestületi ülésre 2022.03.29.

Országgyűlési képviselő választás 2022 és országos népszavazás

Újszilvás Tan- és Sportuszoda megnyit 2022. február 1-jén

Újszilvás Tan- és Sportuszoda ÁrjegyzékSportcentrum bővítése tornaszobával

ÖTE támogatás ingatlanberüházásra




Helyi termelői piac fejlesztése Újszilváson

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS
2019

ÚJSZILVÁS