Best Drupal HostingBest Joomla HostingBest Wordpress Hosting

Belépés

MAGYAR VÖRÖSKERESZT PEST MEGYEI SZERVEZETÉNEK Sajtóközleménye

BUKARESTI MEGMÉRETTETÉSSEL ZÁRULT AZ IDEI IFJÚSÁGI VERSENYIDŐSZAK

Szentendre, 2015. október 1. – Az Európai Elsősegélynyújtó Versenyen (First Aid Competition in Europe - FACE) a „Templomdombi Devils”-ek képviselték a Magyar Vöröskeresztet, egyben hazánkat. A szentendrei Templomdombi Általános Iskola pedagógusaiból szerveződött ötfős felnőtt csapat a májusi országos elsősegélynyújtó versenyen „bezsebelt” aranyérem után, szeptember 10. - 13. között Bukarestben méretetett meg 27 másik európai csapattal közösen.

A versenynap szeptember 12-re, az elsősegélynyújtási világnap hétvégéjére esett. A román főváros „Lumea Copiilor” parkjában megrendezett 14 kárhelyes versenyen magyar delegációnk vonatos, autós, repülőgépes balesettel, hídról leesett sérülttel, füstmérgezéssel, sziklamászókkal és tömeges katasztrófával is találkozott. A sérülések realisztikussága és a versenybírók munkája is európai színvonalú volt a bukaresti fordulón.

„Verseny közben tapasztalhattuk meg, hogy a hangsúlyos területeken eltér a nemzetközi protokoll a hazai gyakorlattól. Sajnos, ezek megismerésére és begyakorlására nem volt elég időnk és lehetőségünk. A csapat munkáját minden állomáson dicsérték. Nagyon jó érzés volt felkészítőként látni versenyzőink profizmusát, talpraesettségét és nem utolsó sorban a jó csapatmunkát!” – írja beszámolójában Szabó Anikó, a csapat felkészítője.

A Szentendrei Devils csapat a bukaresti versenyen 25. helyezést ért el. A nemzetközi tapasztalatokat a csapattagok mindennapi életükben és tanári munkájukban is hasznosítani tudják. Emellett megszerzett ismereteikkel hozzájárulnak a Pest Megyei Vöröskereszt elsősegélynyújtási, versenyszervezési módszertanához is.

A csapat kiutazásához és részvételéhez támogatásukkal hozzájárultak:
•Magyar Vöröskereszt
•Egészséges Városért Közalapítvány
•EGIS Gyógyszergyár
•Szentendre Város Önkormányzata
•Pest Megyei Önkormányzat
•MagirusRent

Sajtókapcsolat:
Megyesi Judit – kommunikációs referens
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete
+36-70/933-80-38
judit.megyesi@voroskereszt.hu
1119 Budapest, Bikszádi utca 43.

Új autóbusz átszálló állomás létrehozása

Újszilvás Község Önkormányzata pályázati forrást nyert intermodális buszátszálló építésére. A fejlesztés keretében a Halesz mögötti területen négy megállóhellyel rendelkező buszátszállót alakítanak ki fedett buszmegállóval, kerékpártárolóval, okospadokkal és parkolókkal.

A részletekről ide kattintva olvashat.



----------

Pályázati hírek


----------

Sajtó

A HUN-AGRICULTURE Kft. sajtóközleménye



----------

Pályázati hírek







----------

Tájékoztatás a 2024. évi választással kapcsolatban

A Helyi Választási Iroda vezetőjének határozata a 2024. évi helyi önkormányzati választáson megválasztandó képviselő-testület tagjainak számáról.

A részletekről ide kattintva olvashat.



----------

Nemzetközi projekt-ek
International projects




Újszilvás CERV projekt-ek: Partnerek és találkozók időpontjai

AGENDA - GREEN YOUTH - 2nd Partner Meeting - Újszilvás, Hungary, June 26-29, 2023



----------



----------


----------

Energetikai fejlesztések Újszilváson
Újszilvás Község Önkormányzata pályázatot nyert a Széchenyi Terv Plusz Települési Operatív
Programjából épületeinek energetikai korszerűsítésére. A támogatásból az újszilvási Idősek Otthona
és a Művelődési Központ épületenergetikai korszerűsítése valósul meg, az energetikai számításokat
végző szakember javaslatai alapján.


Tájékoztató (PDF)

Önkormányzati épületek korszerűsítése
Újszilváson (PDF)



----------




----------

Mini bölcsőde építési projekt
Újszilvás Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az "Önkormányzati tulajdonú
bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében" című,
PM_BOLCSODEFEJLESZTES_2018 kódszámú pályázati felhívásra.


Tájékoztató (PDF)

Sajtóközlemény (PDF)


----------

Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése. Szóljunk bele!
Megkezdődött a térségünkben működő helyi akciócsoport, a HAJT-A Csapat Egyesület 2023-
2027-es európai uniós időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiájának (HFS)
tervezése. (...)


Kérdőív (PDF)

Projekt adatlap (PDF)
----------

Helyi Fejlesztési Stratégia tervezése. Szóljunk bele!
Megkezdődött a térségünkben működő helyi akciócsoport, a HAJT-A Csapat Egyesület 2023-
2027-es európai uniós időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiájának (HFS)
tervezése. (...)


Kérdőív (PDF)

Projekt adatlap (PDF)
----------

Beszámoló -- Kommunális eszközök beszerzése Újszilváson (VP6-19.2.1.-41-9-21) (PDF)
----------

Befejeződött Újszilvás Község Önkormányzatának kerékpárút bővítési projektje









Tájékoztató dokumentum (2022.03.16.)


----------


Nyitvatartás, Árak, Információk

----------

Földgáz hirdetmény 2022.09.16.

Hatósági bizonyítvány kérelem, földgáz, 2022.09.16.

----------


Tájékoztató parlagfű mentesítéssel kapcsolatban 2022.06.23.


----------

Meghívó képviselőtestületi ülésre 2022.06.02.


----------

Meghívó közmeghallgatásra 2022.04.22.

Meghívó képviselőtestületi ülésre 2022.03.29.

Országgyűlési képviselő választás 2022 és országos népszavazás

Újszilvás Tan- és Sportuszoda megnyit 2022. február 1-jén

Újszilvás Tan- és Sportuszoda ÁrjegyzékSportcentrum bővítése tornaszobával

ÖTE támogatás ingatlanberüházásra




Helyi termelői piac fejlesztése Újszilváson

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS
2019

ÚJSZILVÁS