Első kézből

Településünk közügyeiről néhány gondolatban

Tisztelt Olvasók! Újszilvás Választópolgárai!

Örömmel tölt el, és tiszta szívből köszönöm, hogy Önök, újból megtiszteltek engem bizalmukkal és ismételten lehetőséget adtak négy évre, hogy bebizonyíthassam, hogy a megjelent választó polgárok bölcs döntést hoztak.

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki végig biztatatta és támogatta, jelöltségemet. Az előző ciklusomat végig tekintve, úgy gondolom, és remélem Önök is ezért döntöttek így ismételten, érdemes volt miért dolgozni. Méltán büszkeséggel tölt el mindannyiunkat a faluba beérve, hogy jó ide Újszilvásra betérni, jó ide hazatérni. Látványosan, szinte hétről hétre fejlődtünk. Vannak még természetesen megoldásra váró feladatok, de reméljük az idő és az új Képviselő-testület majd megold minden megoldható feladatot. Természetesen törekvéseinkhez alapvetően szükséges az ország politikai és gazdasági stabilitásának helyreállítása, mely reméljük rövidesen meg is teremtődik.

De most kezdődhet az igazi munka, reményeim szerint csupa tettre kész emberrel. Én személy szerint továbbra is bizonyítani szeretnék. Mind a csapat munkában, mind az egyéni feladatok tekintetében. Természetesen nagyon sok hasznos munka elvégzésével fűszerezve, ami kicsiny Falunk és az itt élő emberek megelégedését szolgálhatja majd.

A választási eredményeket tekintve a helyi Lakosok- nem kis arányban- megbíztak bennünket, hogy képviseljük az érdekeiket továbbra is. Erre szeretnék méltó lenni és megfelelni képviselőtársaimmal együtt, a továbbiakban is. Testületünk a lakosság érdekeit tartva szem előtt, felelősséget érez azok iránt, akik a megkezdett fejlődésre és lendületre adták voksukat, és ígérem, az elkövetkezendő időszakban a megválasztott képviselő-testülettel együtt tenni fogok azért, hogy bebizonyosodjék: a becsület és a tisztesség, a nyíltság, őszinteség és ami a leglényegesebb: a falu érdekei mindennél fontosabbak.

Mindezek miatt kérjük, forduljanak hozzánk továbbra is bizalommal és őszinteséggel, mi is ezt fogjuk tenni Önökkel szemben.

Hisz összefogással és céltudatos munkával, kitartással és az Önök további segítségével, falubarát hozzáállásával , előbb-utóbb további sikerekre tehetünk szert Újszilvás község életében!

Remélem nem csalódnak bennem és megválasztott képviselőtársaimban.

És nem utolsó sorban – a közelgő október 23-i ünnep jegyében – kívánok békességet, barátságot, Újszilvás minden polgárának jó egészséget, gazdag családi örömöket és látványos boldogulást az elkövetkezendő négy közös esztendőnkre!

Újszilvás község Képviselő-testülete nevében :

Dr. Petrányi Csaba
polgármester