ÁMK - Széchenyi István Általános Iskola

Az Intézmény fenntartója: Újszilvás Község Önkormányzata
Székhelye: 2768 Újszilvás, Alkotmány út 73.

Az intézmény története

Községünk, mint önálló település viszonylag fiatal: 1950. május 1-én kapott önálló községi rangot Újszilvás elnevezéssel. Korábban Tápiógyörgye és Tápiószele külterületének számított.

A legnagyobb települési egységek, mint Újföld és Jeges sokáig megtartották önálló arcukat, így önálló iskolával, tantestülettel rendelkeztek. A kisebb tanyai iskolákat idővel magukba olvasztották. Ezek az iskolák 1928-ban létesültek, bennük a tanítás összevont tanulócsoportokban folyt. Az épületek csak a '60-as években kerültek kibővítésre és váltak ezáltal alkalmassá az osztott tanulócsoportokkal történő oktatásra. A tanítás heti váltásban két műszakban folyt.

Ebben az időszakban mindkét iskola részt vett a felnőttoktatásban is. Az Újföldi Iskolában a komlótermesztéshez kapcsolódva szakoktatás is folyt. 1981-től a két iskola a szakos ellátottság javítása érdekében kölcsönösen kisegítette egymást oly módon, hogy ellentétes műszakban tanítottak. Néhány nevelő mindkét iskolában ellátta a szakjának megfelelő feladatokat. Egy iskolává és tantestületté - egy új központi épület felépítésével - 1987-ben szerveződött. 1988-ban vette fel a Széchenyi István Általános Iskola nevet. Ez az épület csak a felső tagozatot foglalta magába, az alsó tagozat a két régi iskolaépületben maradt, s ezzel megszűnt a váltott műszakban történő oktatás.

Az 1998/1999-es tanévben jelentős beruházás kezdődött el: a központi épület auláját tornatérré alakították át, és az épületet az udvar felé bővítették. A földszinten öltözőket, az emeleten két osztálytermet hoztak létre. Az 1999/2000-es tanévben megépült a második emelet, ahol hét új tanterem került kialakításra, és ez lehetővé tette, hogy az oktatás egy épületben történjen.


ÁMK - Széchenyi István Általános Iskola épülete

Az Általános Művelődési Központ létrehozásával (1995. szeptember 1.) egységes szakmai irányítás alá kerültek az alábbi intézmények:

  • Széchenyi István Általános Iskola
  • Napközi Otthonos Óvoda
  • Községi Könyvtár
  • Az Általános Művelődési Központ funkcionálisan nem alkot egységes egészet, de a kapcsolódási pontokon keresztül igyekszünk feltárni és kihasználni az együttműködési lehetőségeket.

    Intézményünk a 2001/2002-es tanévtől részt vett a Comenius I. modell kiépítésében. A munkát az Oktatási Minisztérium által felügyelet és az OKKER Kft. közvetlen irányításával és ellenőrzésével csoportos tanácsadás mellett hajtottuk végre. A modell sikeres kiépítéséért iskolánk elismerő oklevelet kapott. Az Intézményi Minőségirányítási Programunkat az Önkormányzati Minőségirányítási Programmal összhangban a partneri elvárásokat is figyelembe véve dolgoztuk ki.

    Képzési formák, speciális szolgáltatások

    Intézményünk a település egyetlen általános iskolája, mely nappali rendszerű 8 osztályos, általános tantervű képzést nyújt.
    Tanulóink képességei nagyon eltérőek, ezért a felzárkóztatás és a tehetséggondozás egyaránt fontos számunkra. Ezt segíti elő felső tagozaton a képesség szerinti csoportbontás magyar és matematika tantárgyakból. Diákjaink számára 1-8. osztályig biztosítunk napközi-otthonos ellátást. Részképesség zavaros tanulóink integrált oktatásban részesülnek.

    A közelmúltban önkormányzati határozat alapján Alapító Okiratunk módosításra került. Eszerint 2004. szeptemberétől alaptevékenységeink közé tartozik az enyhe és középfokban súlyos értelmi fogyatékos tanulók nappali rendszerű általános műveltséget megalapozó iskolai oktatása is.

    Az alaptevékenységeken kívül iskolánk a partneri igényeket figyelembe véve tanórán kívüli foglalkozások keretében törekszik tanulóink tehetségének kibontakoztatására. Ehhez a Bihari János Zeneiskola és a Tetz Alapfokú Művészeti Iskola is segítséget nyújt.

    Tanórán kívüli foglalkozásaink:

  • kézműves szakkör
  • dráma szakkör
  • mazsorett
  • labdarúgás
  • asztalitenisz
  • torna
  • énekkar
  • környezetvédelmi szakkör
  • színjátszás
  • modern és társastánc
  • zongoraoktatás
  • Iskolánk mottója, küldetésnyilatkozata, minőségpolitikája

    "Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent,
    mondhatnám, nem tehet sokat:
    egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges"
    (Kölcsey Ferenc)

    Küldetésnyilatkozat

    Az Újszilvási Általános Művelődési Központ a község egyetlen oktatási és művelődési intézménye. Iskolánk, mint minden általános iskola oktató-nevelő munkája során arra törekszik, hogy tanulói sokoldalúan művelt, tisztességes állampolgárokká váljanak. Oktatómunkánkban célunk a középiskolai tanulmányokra való minél alaposabb felkészítés, hogy tanulóinkban kialakuljon a műveltség iránti igény, váljanak értelmes, kreatív egyénekké, legyen akaraterejük, döntési képességük.

    Nevelőmunkánk célja az erkölcsi-, környezeti- és egészséges életmódra nevelés. Érjük el, hogy tanulóink kulturáltan viselkedjenek, legyen felelősségtudatuk, kapcsolataikban legyenek toleránsak. Ezeket a feladatokat az iskola tagintézményeivel szorosan együttműködve kívánja elérni.

    Minőségpolitika

    Intézményünkben olyan légkört teremtünk, ahol a gyermekek és a pedagógusok biztonságot, odafigyelést, személyes törődést éreznek.

    Nevelőmunkánk során fontosnak tartjuk a kommunikációs alapkészségek, értelmi, szociális képességek fejlesztését.

    Oktatómunkánk során nagyobb hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra és a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók képességfejlesztésére, mellyel középiskolai tanulmányaikra való felkészítésüket is segítjük.

    Az egyéni bánásmód elvének érvényesítésével törekszünk tanulóink esélyegyenlőségének biztosítására másságuktól (pl.: fogyatékkal élők), etnikai hovatartozásuktól függetlenül.

    Kultúrált szórakozással tanórán kívüli tevékenységekkel egészítjük ki tanulóink ismereteit.

    Személyes példamutatással, pozitív emberi tulajdonságok közvetítésével segítjük tanulóink személyiségének fejlődését.

    Intézményünk a partnerek véleményét figyelembe véve működik.

    Tantestületünk tagjai

    Csiszárné Zakar Ildikó igazgató
    Antal Gáborné igazgatóhelyettes
    Bainé Dóbiás Erzsébet
    Balassáné Vass Zsuzsanna
    Dobrovics Lászlóné
    Dömők Istvánné
    Dömök Ágnes
    Dr. Nimmerfroh Károly
    Fuith Lászlóné
    Gazsiné Nagy Tünde
    Hugyiné Simon Anikó
    Kanyó Nikoletta
    Kass Gábor
    Kurucz Miklósné
    Labancz Sándorné
    Molnárné Kmety Judit
    Molnárné Szabó Szilvia
    Pap Sándor
    Pap Sándorné
    Pistyúr-Falusi Veronika
    Sáfrányné Dudás Marianna
    Szatmári Judit
    Tarnai Mihály
    Tóth Dezsőné
    Utassy Vilmos Róbert
    Vass Jánosné
    Veres Tiborné
    Kenéz Edina iskolatitkár